Ez egy ömlesztett bejegyzés lesz érdekességekkel, mert így utólag nem emlékszem minden részletre.

    Kezdjük Hallgrímur Helgasonnal, mert róla már beszéltem korábban is. Ő írta a 101 Reykjavík c. regényt, amiből film is készült hasonló címmel. Az egyik nap ellátogatott hozzánk és tartott egy egy-két órás előadást, amiben mesélt a filmről és a könyveiről persze sok-sok vicces és érdekes történettel kiszínezve, amiket most így természetesen nem tudok visszaadni, mert akkor én is tarthattam volna előadást. :)
    BTK-sok/műelemzőemberek zabálni fogják ezt az infót (tényleg érdekes): a filmet a Hamlet mintájára készítette el. Elmondása szerint rengeteg apró részlettel próbált utalni is a párhuzamra (szereplők nevei, dán cigit szívnak a filmben, stb.), de senki nem vette észre, ezért most elkezdte reklámozni, hogy lássák, milyen jó arc. Egyébként tényleg az, megkötni 100 teljesen különböző érdeklődésű fiatal figyelmét másfél órára bulin innen, vacsorán túl nem lehet könnyű feladat, de neki minden különösebb (észrevehető) erőfeszítés nélkül sikerült. A végén még reppelt is egy sort mindenféle kíséret nélkül (ami nem lehet könnyű), elég jól hangzott. Sajnos jégföldiül, de lefordított pár sort és azok viccesek voltak. Akik látták a filmet és tetszett nekik, azoknak tudom ajánlani a könyvet is (attól tartok, nem készült magyar fordítás), szerinte a film csak egy lágyabb, "vágott" verzió. :)

   Itt akkor meg is ragadnám az alkalmat, hogy egy konkrét példán keresztül bemutassam az izlandi névadási konvenciókat. Természetesen ők sem tudják, hogy a keresztnevet a családnév után kell írni, de náluk ez megbocsátható, mert nincs is családnév. Családok persze vannak, de tagjaik különböző utóneveket viselnek. Hallgrímur utóneve pl. Helgason, ami azt jelenti, hogy "Helga fia", tehát az édesanyját Helgának hívják, és valószínűleg teljesen más utóneve van, ahogy az édesapjának is. Ez a példa kicsit félrevezető, mert a legtöbb gyermek az édesapja keresztnevét kapja birtokos esetben nemnek megfelelően "son" vagy "dóttir" végződéssel, de egy ideje a törvény lehetővé teszi az anya nevének továbbadását is. Tegyük fel tehát, hogy egy férfit Hallgrímurnek (azért nek, mert az u izlandiban az ü-re hasonlít leginkább, azt leszámítva, hogy mély magánhangzó, de én sima ü-nek mondom, mert úgy egyszerűbb :)) hívnak és születik egy lánya és egy fia, akiket rendre Amálkának és Bélának nevez el, a teljes nevük Amálka Hallgrímsdóttir és Béla Hallgrímsson lesz, függetlenül az utónevétől, feltéve, hogy nem az édesanyjuk nevét kapják. Családnevet pedig csak akkor adhat a gyereknek, ha neki is van.
     Most, hogy ezen átrágtátok magatokat és azt hiszitek, hogy simán tudnátok anyakönyvezni egy gyereket itt az ősvikingek között, ki kell ábrándítsalak titeket. Valószínűleg tudnátok persze, de vannak buktatók a keresztneveket illetően. Ugyanis csak olyat lehet választani, ami deklinálható az izlandi ragozásnak megfelelően. Tehát ha mondjuk valamilyen nem feltétlenül egzotikus de itt szokatlan nevet szeretnél, akkor ahhoz egy külön erre a célra létrehozott tanácsnak meg kell állapítania, hogy egyszerűen ragozható-e és ha szerintük nem az, akkor más nevet kell választanod, vagy megváltoztatnod. Ez sem annyira egyszerű, mint amilyennek elsőre tűnik, mert az izlandi ragozás néhol a szótövet is megváltoztatja, például ha a betű van benne. Zorall.

    Említést kell még tennem az izlandi állam nyelvmegőrzési, nyelvfejlesztési politikájáról is. Igen, a kettő nem zárja ki egymást. Úgy tűnik, a magyar "szarni bele, csak nem korcsosul már el teljesen az anyanyelvünk pár idegen szótól" és a szlovák "megszopatjuk a másképp beszélőket" hozzáálláson kívül létezik egy harmadik út is.
     Furcsán hangzik, de ennek egyik alappillére az angol nyelv oktatásának nagyon korai elkezdése, mert az onnan eredő jövevényszavak veszélyeztetik leginkább az izlandit. Egy olyan közösségben ugyanis, ahol mindenki jól beszél angolul nem számít menőnek/lazának/hipersznobműveltnek az, aki angol szavakat illeszt a mondanivalójába, inkább idegesítőnek. Természetesen a fiatalok rengeteg szót átvesznek/használnak, miközben tanulják az angolt, párat később is megtartanak (egyébként durván izlandiasítva, általában nem csak az írásmódot, de a kiejtést is megváltoztatják, hogy ragozható legyen, néhány példából az angolok sem tudták kitalálni, hogy mi lehetett az eredeti), de ezt később kinövik, 25 éves korukban már a szakmabeliekkel sem beszélnek kevert nyelven, ahogy az Magyarországon szokás, hogy látványosan túlműveltnek tűnjenek.
     Ez így persze csak akkor működik, ha léteznek értelmes idő alatt kiejthető, elterjedt anyanyelvi szavak az új technológiákra és a nyelv használható idegen szavak nélkül. Ezért Izlandon felállítottak egy bizottságot, aminek a feladata, hogy különböző algoritmusokkal új izlandi szavakat képezzen és megpróbálja azokat elterjeszteni. A dolog általában a terjesztési fázisban szokott elbukni, mivel sok eszköz nincs a kezükben. Az állami médián kívül senkinek nem szabhatják meg ugyanis, hogy milyen szavakat használjon, nem beszélve arról, hogy rákényszeríteni az embereket egy olyan kommunikációs elem használatára, amivel nem tudják megértetni magukat, nem feltétlenül bölcs dolog.
     És itt jön a képbe a harmadik, egyben legfontosabb elem, a nyelvet használó társadalom. Amíg ők hajlandóak arra, hogy egymás között elterjesszék az új szavakat, a régieket pedig használják, addig a stratégia működik, ezért is tudják az izlandiak minden nehézség nélkül olvasni a XIII. században íródott sagákat...upsz, ez egy idegen szó. :)

    Ez egy kicsit túl száraz lett talán így képek nélkül, ezért megnézhetitek Viktort egy rá jellemző alvó pozícióban.